Legalább százezer forintra büntetné a fideszes képviselő azt, aki élő állattal koldul
A gyerekkel koldulást tiltó jogszabályt egészítené ki Ovádi Péter.
A gyerekkel koldulást tiltó jogszabályt egészítené ki Ovádi Péter.
Megszólalt az állatvédelemért felelős kormánybiztos, Ovádi Péter azzal gyömrői „sintérbiznisz” állatmenhellyel kapcsolatban, amelyről lapunk számolt be péntek reggel. A fideszes kormánybiztos jogszabály-módosítást kezdeményez az ügy miatt, sőt, már a rendőrséggel is egyeztetett a konkrét ügyről. Cikkünk megjelenése előtt hiába kerestük, pedig több mint egy éve tudott arról, hogy mi folyik a Pest megyei település menhelyén.
Hirtelen akcióba lendült a rendőrség, miután megírtuk, hogyan szúrták el a nyomozást egy fegyverrel szétroncsolt fejű kutya ügyében. Ovádi Péter fideszes kormánybiztos még a rendőrségen is szelfizett, megköszönve a hatóságok hatékony munkáját. Megkérdeztük, ha már ott volt, sikerült-e bármi előrelépést elérni azért, hogy a hatóságok ne hagyják futni az állatkínzókat.
Több más, a kormánypárti politikusok szívéhez közeli alapítvány is nagyon jól járt. Aki pedig korábban adományt kapott, attól magyarázó levélben kérték, hogy köszönje meg szépen azt a miniszterelnöknek és a kormánybiztosnak.
Bizonytalan időre elhalasztották az eredmények kihirdetését az állatvédő civil szervezetek számára meghirdetett 500 milliós pályázatban. Pedig az illetékes államtitkár hétfőn még arról beszélt, hogy napokon belül lesz eredmény.
A tiltott állatviadaloknak eddig csak a szervezőit büntették.
Az önkormányzatok pályázhatnak a pénzért, egy-egy település 1,5 milliót kaphat.
Egy hét alatt már több mint százezren töltötték ki a kormány állatvédelemről szóló online kérdőívét - jelentette be Ovádi Péter, a nemzeti állatvédelmi program megújításáért és végrehajtásáért felelős miniszteri biztos vasárnap.
Csak azok a civil szervezetek mentesülnek a korlátozás alól, amelyeknek fő tevékenysége az állatvédelem.
Ovádi Péter szerint aki állatokat bánt, embereket is bánthat. A legnagyobb harcot mégis inkább a szaporítók ellen vívná meg.
Most már ilyenünk is van. A munkára Ovádi Pétert választották.
Ovádi Péter előszeretettel bukkan fel templomokban.
Ovádi Péter, Navracsics titkára visszalépett a jelöltségtől, a VS.hu szerint így nagy valószínűséggel Mihalovics Péter, Navracsics korábbi közigazgatási minisztériumi kabinetfőnöke indulhat a veszprémi időközi választásokon a Fidesz színeiben. Simicska Lajos indulását Orbán állítólag kizárta.
A 33 éves Ovádi Pétert, Navracsics Tibor titkárát indítja a Fidesz Veszprémben a februári időközi választáson – értesült a vs.hu. Ha a kormánypárt elveszíti ezt a választást, oda a parlamenti kétharmada.